Kutatásaink és kiadványaink

A nők és lányok elleni erőszak és az azt újratermelő egyenlőtlenségek a társadalom minden szintjén jelen vannak, így tevékenységeink is többféle területet céloznak meg. Az erőszak áldozatai számára áldozatsegítő jogsegély-szolgálatot üzemeltetünk, és a jogalkotás és -alkalmazás fejlesztését célzó érdekérvényesítést végzünk, hogy javítsuk az igazságos és szakszerű jogorvoslat esélyeit. Annak céljából pedig, hogy hátráltassuk az erőszak újratermelődését, további érintettek áldozattá válását, erőszak-megelőző és társadalmi tudatosság-növelő tevékenységeket folytatunk ifjúsági prevenciós programunk, valamint társadalmi ismeretterjesztés és kampányok formájában.

Alaptevékenységeink mellett országos és regionális szintű projekteket is indítunk és viszünk véghez, főképp hazai partner-szervezetekkel és más közép-keleteurópai országokban hozzánk hasonló tevékenységeket végző partnerekkel együttműködésben. A projektek olyan kezdeményezések, amik meghatározott ideig tartanak, és egy adott al-területre és rövidebb távú célra összpontosítanak a nők elleni erőszak felszámolásáért folytatott küzdelemmel és a reproduktív egészségügyi ellátáshoz és jogokhoz való hozzáféréssel és jogérvényesítéssel kapcsolatban.
Minderről alább bővebben is olvashatsz.

Áldozatsegítő tevékenységeink mellett általános alaptevékenységeink közé tartoznak:

Érdekérvényesítés

  • Szakpolitikai fejlemények, a jogi környezet és intézményrendszer működésének, hibáinak és hiányosságainak figyelemmel követése a nők elleni erőszak és a reproduktív jogok területén
  • A jogalkotók, jogalkalmazók, a tágabb társadalom és nemzetközi intézmények figyelmének felhívása az intézményes, jogi és jogalkalmazói hiányosságokra, szakszerűtlenségekre 
  • Szakpolitikai véleményezések és javaslatok megfogalmazása és eljuttatása a megfelelő szervekhez
    Stratégiai pereskedés: kulcsfontosságú, precedens-értékű (további esetekben is hivatkozási alapot nyújtó) ügyekben jogi konzultáció és képviselet biztosítása a jogsérelem áldozata számára 
  • Kapcsolattartás hazai, regionális és nemzetközi hálózatokkal, szervezetekkel, amelyek hozzánk hasonló célokkal és tevékenységekkel működnek; közös fellépés azokon a területeken, amelyekben ugyanolyan kihívásokkal és nehézségekkel szembesülünk

Társadalmi és szakmai tudatosság fejlesztése

  • Az erőszak felismerését, megelőzését és megfelelő kezelését célzó online és offline kiadványok összeállítása és terjesztése
  • Kommunikáció a sajtóban, széleskörű médiában, közösségi médiában, kampányok megszervezése és lefolytatása a nők elleni erőszak és a reproduktív jogok témájában
  • Szakmai módszertani anyagok összeállítása és képzés az erőszak áldozataival kapcsolatba kerülő szakemberek számára
  • Újságírók képzése
  • Események és akciók szervezése és részvétel mások által szervezett rendezvényeken; előadások, műhelyfoglalkozások, kerekasztal-beszélgetések és standolás

Kutatások kezdeményezése és lebonyolítása a nők elleni erőszak és a reproduktív jogok témáiban

Kiadványaink

PATENT Egyesület

Letöltés

A szóbeli erőszak

Letöltés

A fenyegető zaklatás

Letöltés

Hova fordulhatnak a családon belüli erőszak áldozatai?

Letöltés

Kapcsolattartás, kényszerláthatás

Letöltés

Miért veszélyes a mediáció a családon belüli erőszak kezelésében?

Letöltés

Mi a családon belüli erőszak?

Letöltés

Mit tehet ön, ha családon belüli erőszak áldozatává válik?

Letöltés

Különleges bánásmód

Letöltés

Tények és tévhitek a partnerkapcsolati erőszakkal érintett jogi eljárások kapcsán

Letöltés

Abortusz Kisokos

Letöltés

Abortion Pocket Guide (ENG)

Letöltés

Sürgősségi fogamzásgátló kisokos

Letöltés

"Azt a füzetet nem szabadna mutogatni"

Letöltés

Kutatási beszámoló: A "magzat megtartására irányuló tanácsadás" gyakorlata

Letöltés

A párkapcsolati erőszak megítélése a magyar társadalomban

Letöltés

A reproduktív jogok megítélése a magyar társadalomban

Letöltés

Kapcsolódj be! - Tanári kézikönyv

Letöltés

Bíróságok monitorozása a párkapcsolati erőszakkal érintett esetek kezelésében

Letöltés

Ajánlások - A nők elleni erőszakkal összefüggő bűncselekményekkel kapcsolatos anyagi kompenzáció gyakorlata

Letöltés

Módszertani útmutató a nemi alapú erőszőak nő áldozataival foglalkozó szakemberek számára

I. Rész

Letöltés

A Nők elleni erőszakkal összefüggő bűncselekményekkel kapcsolatos anyagi kompenzáció gyakorlata Bulgáriában, Csehországban és Magyarországon

Letöltés