„Lefejezte 19 éves barátnőjét az egykori gárdista”
„Volt élettársát gyanúsítja a rendőrség azzal, hogy késsel megölte a békéscsabai házuk udvarán holtan talált 18 éves lányt”
„Megerőszakolta a középiskolás lányt az elutasított udvarló”

Három hír a közelmúltból. Egyben három olyan eset, melyet a rendőrség a jövőben sem tudna megelőzni távoltartás elrendelésével, az újonnan elfogadott törvény ugyanis kizárja a védett személyi körből a barátot, barátnőt, udvarlót, volt élettársat és volt jegyest. Nem ez az egyetlen baj azonban az alkotmánybírósági döntést követően módosított jogszabállyal.

Az Alkotmánybíróságnak való megfelelési kényszer a jelek szerint háttérbe szorította a szakmaiság, az alkalmazhatóság és az emberi jogi megközelítés kritériumait.

2009. június 22-én a magyar Országgyűlés ismét a zsákutcát választotta: a Fidesz-KDNP tartózkodása mellett olyan távoltartó törvényt szavazott meg, mely az európai trenddel szembe menve nem a külföldön már bevált, jól működő modelleket vette át, hanem olyan normát alkotott, mely minimálisra szűkíti az azonnali távoltartás alkalmazhatósági körét, viszont a bántalmazottak részére kötelező hatósági megjelenést, valamint „tréning típusú, illetve kötelezésen alapuló csoportos foglakozás” -on való részvételt ír elő. Ez az áldozatot, aki nem követett el semmit, akinek az egyetlen „bűne”, hogy megverték, egyértelműen korlátozza személyi és mozgásszabadságában, és persze döntési szabadságában. Ennek ellenére ezt eddig sem a köztársasági elnök, sem az Alkotmánybíróság nem minősítette aránytalan alapjog-korlátozásnak.

A mediációról, családi csoportkonferenciáról külföldön már bebizonyosodott, hogy nem alkalmas a családon belüli erőszak semmiféle kezelésére. Az ENSZ 2008-ban készült szakértői anyaga  szerint a mediáció kifejezetten tilos a nők elleni erőszak eseteiben, ideértve a családon belüli erőszakot is. Számos országban, pl. Spanyolországban, melyekben a nők elleni erőszakot önálló törvények szankcionálják, ennek a szemléletnek megfelelően tiltják a mediációt.

Az is előre tudható, hogy a polgári ügyekben eljáró bíróságok jelenleg nem alkalmasak a büntető jellegű cselekmények elbírálására, a megfelelő eljárási szabályok megalkotása hiányában pedig a bírók továbbra sem fognak tudni az ideiglenes távoltartás hatálya alatt annak fenntartásáról döntést hozni, így a bántalmazó a 72 óra letelte után várhatóan haza fog menni és ott várja ki azt a várhatóan 3-6 hónapot, míg a bírósági határozat megszületik. 

Ennél alapvetőbb kifogás, hogy hozzátartozók közötti erőszakként a törvény olyan definíciót alkotott, mely nem esik egybe sem az ezzel foglalkozó civil és állami szakemberek eddig használt fogalmával, sem a külföldi jogszabályokban, sem pedig a nemzetközi egyezményekben előforduló meghatározással. A törvény egyaránt ebbe a kategóriába sorol súlyos bűncselekményeket és annak nem minősülő kisebb súlyú magatartásokat, de valamennyi erőszak esetére ugyanazt a szankciót helyezi kilátásba. Ez oda vezet, hogy az áldozatot „súlyosan és közvetlenül” veszélyeztető magatartások esetén (ezt követeli meg a most elfogadott törvény a távoltartás alkalmazhatóságához) is távoltartást alkalmaznak az őrizetbe vétel, és előzetes letartóztatás helyett. A jelen törvény alapján úgy tűnik, családon belül ölni kell ahhoz, hogy egy hozzátartozó bántalmazót elég veszélyesnek ítéljenek ahhoz, hogy előzetes letartóztatását, nem pedig távoltartását rendeljék el.  

Alkotmányos, ámde (élet)veszélyes kísérletezés

Nem elvárás a jogalkotóval szemben, hogy minden részletében ismerjen egy szabályozni kívánt társadalmi jelenséget. Az érintett társadalmi szervezetekkel való egyeztetés éppen azt a célt szolgálja, hogy ezt a hiányosságot pótolni tudja. A külföldi tapasztalatok alapján ott sikerült jól működő törvényt alkotni, ahol a családon belüli erőszak területén dolgozó, az áldozatok valóságát ismerő civil szervezetek hangsúlyos szerepet kaptak annak kidolgozásában. Ez a helyzet például Ausztriában és Bulgáriában; Örményországban pedig most folyik a törvény kidolgozása állami és civil szervezetek aktív együttműködésében. A magyar törvény, amelyet gyakorlatilag titokban terjesztettek elő, és amelyet a Parlament a civil szervezetek álláspontjának kikérése nélkül fogadott el, csúfot űz a bántalmazottakból, az enyhe és amúgy is alkalmazhatatlan szankció kilátásba helyezésével vattába csomagolja a bántalmazókat, feleslegesen nehéz helyzetbe hozza a bírókat és a rendőröket. Ez a törvény az alibijogalkotás látványos példája. Lehet majd lobogtatni nemzetközi szervek előtt, míg itthon még az is letagadható, hogy egyáltalán a családon belüli erőszakról szól, hát még annak szankcionálásáról.

A szakmailag nem megfelelő fellépés a családon belüli erőszak ellen jelenleg évente kb. 200 ember életébe kerül. Felelőtlen és életveszélyes kísérletezésnek tartjuk, hogy - immár másodjára - a magyar Országgyűlés olyan törvényt alkotott, amely nem garantálja az áldozatok hatékony védelmét és az elkövető felelősségre vonását. Mivel a hazai fórumokon nem tudtunk befolyást gyakorolni a döntéshozókra, a nemzetközi szervezetek segítségét fogjuk kérni annak érdekében, hogy a magyar államot végre az áldozatok valódi (jog)védelmére bírják. Konkrét lépéseinkről tájékoztatni fogjuk a sajtó képviselőit.

A kárenyhítés jegyében addig is javasoljuk, hogy a törvényt végrehajtó állami apparátus felkészítésébe vonják be a nők elleni erőszakkal hosszú ideje foglalkozó hazai emberi jogvédő szervezeteket.

Javasoljuk továbbá a Kormánynak, hogy a törvény adta felhatalmazás alapján, az osztrák rmodellben működő intervenciós központok mintájára, a családon belüli erőszakkal foglalkozó női jogi civil szervezeteket jelölje ki  a családvédelmi koordinációért felelős szervként.

Budapest, 2009. június 23.

Patent Egyesület         Stop-Férfierőszak Projekt         NANE Egyesület

Sajtókapcsolat: Spronz Júlia: 06-70-3913622    Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd.