Nőjogi hírszüret 2020. július 5 - augusztus 5.

Nőjogi hírszüret 2020. július 5 - augusztus 5.

Nők és gyerekek elleni erőszak

A sátoraljaújhelyi kórházban megerőszakolt egy beteget egy ott dolgozó férfi.

A Blikk értesülései szerint az elkövető egy ápoló volt – a férfi a gyanú szerint megpróbálta elkábítani az áldozatát, majd megerőszakolta. Amikor a nő segítségért kiáltott, a férfi elmenekült. Később kiderült, hogy az erőszak elkövetésekor a kórteremben két ápolónő is aludt. A gyanúsított tagadta a tettét, de a testnedveit megtalálták az áldozat ruháján és a nőgyógyászati kenetben is. Az ápoló ezután azzal próbált védekezni, hogy a nő beleegyezett az “aktusba”, sőt ő maga kezdeményezett. Az áldozat feljelentést tett a rendőrségen, az 53 éves férfit őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Lengyelország kilép az Isztambuli Egyezményből, öt évvel azután, hogy ratifikálták azt. A lengyel igazságügyi miniszter azt mondta, hogy az Egyezmény “káros”, szerinte ugyanis előírja, hogy az iskolákban tanítani kell a genderről; Lengyelország pedig egyébként is elegendő védelmet nyújt a nőknek. Magyarország kormánya májusban hasonló indokkal utasította el határozatban a nők és gyerekek védelmét célzó dokumentumot. Emlékeztetőül: az Egyezményt támadók által mumusnak beállított gender fogalma három helyen jelenik meg a szövegben, a nőkkel szembeni nemi alapú erőszak kapcsán – tehát a jobboldali rémhírekkel szemben nem ösztönöz senkit nemváltoztatásra. A kilépés hírére Varsóban több ezer nő vonult az utcára, hogy a kormány elnyomó és nőellenes politikája ellen tiltakozzanak.

Éveken át zaklatták diákjaikat a Magyar Táncművészeti Egyetem (Balettintézet) oktatói egy, az azonnali.hu-n közölt cikk szerint. A volt növendékek elmondása szerint az intézményben nemcsak a verbális erőszak volt mindennapos, több oktató szexuálisan is bántalmazta a kiskorú diákjait. A gyerekekkel szembeni megalázó bánásmódról és a tanárok által gyakran alkalmazott fizikai erőszakról mindenki tudott a Balettintézetben: az egyik volt tanítvány elmondása szerint például Keveházi Gábor egy szülői értekezleten közölte, hogy ő veri a gyerekeket, ez ellen pedig mindössze egy szülőnek volt kifogása. A cikkben több olyan egykori diák is megszólalt, akik ellen a tanáraik szexuális erőszakot követtek el – az egyik elkövető Sebestyén Csaba balettművész. A felkavaró riport megjelenése után egy nappal a Táncművészeti Egyetem rektora, Takács Gábor az intézmény honlapján megjelent írásában bocsánatot kért az áldozatoktól, és bejelentette, hogy a cikkben megnevezett és még ma is a Balettintézetben dolgozó oktatók ellen “indokolt esetben” akár büntetőeljárást is kezdeményeznek.

Egy apa pár nappal ezelőtt elrabolta, majd megölte 8 éves kisfiát Kolozsváron.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség vádat emelt egy győri házaspár ellen négy lányuk folyamatos bántalmazása és veszélyeztetése, valamint a sérelmükre elkövetett szexuális erőszak miatt. A 444 beszámolója szerint az apa szíjjal, fakanállal és horgászbottal verte a gyerekeket, a két kisebbet pedig szexuálisan is bántalmazta – a lányok ekkor 13 és 6 évesek voltak. A férfit előzetes letartóztatásba vették, az ügyészség fegyházbüntetés kiszabását kérte.

Hónapokig brutális erőszakkal verte 1,5 éves nevelt gyermekét egy hajmási férfi.

Őrizetbe vettek egy ötfős budapesti bandát, akik kiskorú lányokat kényszerítettek prostitúcióra. Vezetőjüket, a 19 éves B. Alexet gyerekpornográfiával és kábítószerkereskedelemmel is gyanúsítják, segítőit – egy 20 és egy 22 éves férfit – prostitúció elősegítése miatt vették őrizetbe. A gyanúsítottak között szerepel két nő is, egyiküket prostitúció elősegítésével, a másikat pedig kábítószer-kereskedelemmel vádolják. A rendőrség szerint a prostitúcióra kényszerített lányokat kábítószer-terjesztésre is használták.

9 év szabadságvesztésre és közügyektől való eltiltásra ítélték azt a Bács-Kiskun megyei férfit, aki 6 éven keresztül rendszeresen megerőszakolta a saját lányát. Az abúzus a gyerek 10 és 16 éves kora között zajlott. Az ügyészség fellebbezett az ítélet ellen, a cselekmény súlyosságára való tekintettel szigorúbb büntetés kiszabását kérik.

Prostitúcióra kényszerített egy 13 éves lányt a testvére és a nevelőanyja – a 41 éves nőt és 22 éves férfit letartóztatták. Az RTL Klub információi szerint elfogtak két, 60 év feletti férfit is, akik alkalmanként 12 ezer forintot fizettek a rokonoknak a gyerek megerőszakolásáért, őket gyermekprostitúcióval és gyermekpornográfiával gyanúsítják.

Letartóztattak egy 53 éves férfit, aki júliusban a lakása erkélyén maszturbált és közben fotókat készített magáról. A rendőrség lakossági bejelentés alapján fogta el a férfit, akiről kiderült, hogy nagy mennyiségű, gyerekekről készült pornográf felvételt birtokolt és osztott meg az interneten. A férfi 7 évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.

Majdnem elérte a kétmillió aláírást a pornhub lekapcsolásáért indított petíció. A világ legnagyobb pornóoldalára feltöltött felvételek számottevő részén nemi erőszak és emberkereskedelem áldozatául esett nők és gyerekek szerepelnek. A videók feltöltéséhez elegendő egy email cím megadása, a felvételeken szereplők életkorát és beleegyezését semmilyen módon nem ellenőrzik. A Mérce cikkében felidézik annak a 15 éves amerikai lánynak az esetét, akit egy évig kerestek eltűntként, majd a megerőszakolását ábrázoló, Pornhubra feltöltött 58 videó alapján találták meg. Az oldal egyébként ijesztően magas elérést generál, 2019-ben pedig 6.83 millió új videó került fel rá. A petíciót itt lehet aláírni.

Nagy port kavart az elmúlt hónapokban Kaleta Gábor volt perui nagykövet ügye: a férfi egy év felfüggesztett börtönbüntetést és 540 ezer forint pénzbírságot kapott, miután a gépén 19 ezer darab, gyerekekről készült pornográf felvételt találtak. Később kiderült, hogy az ügyészség nem tudta bizonyítani, hogy Kaleta fizetett a képekért, továbbá a kormány szerint az sem tartozik a nyilvánosságra, hogy hogyan hozták haza a volt nagykövetet Peruból, és miért titkolták az esetet közel egy évig. Kaleta védőügyvédje, Mester Csaba egyébként a szexuálisan bántalmazott gyerekeket segítő Fehér Liliom Egyesület tagja volt, de miután ez az információ nyilvánossá vált, kilépett a szervezetből. A Fehér Liliom vezetője, Kugler Gyöngyi klinikai szakpszichológus ezzel egy időben azt nyilatkozta a HVG-nek, hogy semmi kivetnivalót nem talál abban, hogy Mester az alapítvány tagjaként Kaleta védőügyvédje volt. Ha ez nem lenne elég, Mester Csaba júliusban interjút adott az RTL Klubnak: szerinte mivel Kaleta elismerte és szörnyen megbánta a bűncselekményt, megérdemli a méltó védelmet, a gyerekekről készült pornográf felvételek birtoklása pedig különben sem abúzus, csak garázdasággal felérő bűncselekmény. Augusztus elején a HVG számolt be róla, hogy Kaleta és ügyvédje elfogadja az elsőfokú ítéletet és visszalépnek a fellebbezéstől.

Két évnyi huzavona után kimondta az Alkotmánybíróság, hogy gyerekek nem büntethetők prostitúció miatt - számolt be az Utcajogász. A hajléktalan és lakhatási szegénységben élő embereknek jogi segítséget nyújtó civil szervezet azután fordult az Alkotmánybírósághoz, hogy kiskorú ügyfelüket tiltott prostitúció szabálysértése miatt 50 ezer forintra bírságolták. Az Alkotmánybíróság most megállapította, hogy alaptörvény-ellenes az a gyakorlat, hogy az állam a 14 és 18 év közötti gyerekeket segítségnyújtás helyett börtönnel fenyegeti. Az Utcajogász és más jogvédő szervezetek szerint ugyanakkor az Alkotmánybíróság mostani döntése nem elégséges, mert “a kormány törvénymódosítása szerint bizonyos elkövetési módok esetén továbbra is büntethetők a prostitúcióra kényszerített gyerekek.”

Hamarabb áll bíróság elé Orosz Bernadett, mint a bántalmazója: a hatgyerekes miskolci nőtől 5 millió forint sérelemdíjat követel a jó hírneve megsértéséért a volt barátja, aki brutálisan bántalmazta Bernadettet. A férfi által indított személyiségi jogi per augusztusban indul, miközben a bántalmazó ellen súlyos testi sértés miatt indított büntetőeljárás bírósági szakasza 8 hónapja várat magára. Július végén Bernadett levélben fordult segítségért Varga Judihoz, amelyben számon kérte az igazságügyi minisztert, hogy “miért való előbbre a tettes jó hírneve, mint az áldozat élete”. Orosz Bernadett a nyílt levélben idézte a PATENT Egyesületet is: a személyiségi jogi per apropóján született Facebook bejegyzésben leírtuk, hogy Bernadett esete nem egyedi, a családon belüli és párkapcsolati erőszakkal kapcsolatos eljárások gyakran évekig húzódnak, a bántalmazók által indított személyiségi jogi perek pedig sokkal gyorsabban zajlanak, tehát rendszerszintű problémáról van szó. Az igazságügyi miniszternek címzett levelében Bernadett az ügyvédje által írt cikkre is hivatkozott, amelyben dr. Gál András részletesen összefoglalta a per során felmerülő intézményi és rendszerszintű hiányosságokat.

Az Igazságügyi Minisztérium válaszlevelében kifejtette, hogy Varga Judit “személyes, elkötelezett küzdelmet vív a családon belüli erőszak ellen”, továbbá elküldték Orosz Bernadettnek a Minisztérium Családjogi Munkacsoportjának 170 oldalas munkaanyagát, amelynek a véleményezésében a PATENT Egyesület is részt vett. Mindeközben azt is leírák, hogy “A Minisztérium az elmúlt időszakban több alkalommal is világossá tette, hogy elzárkózik az ideologikus nyelvezet szükségtelen használatától, mert az Alaptörvényben biztosított jogokat nem lehet politikai alapon megközelíteni, a probléma kezelésének világnézeti alapon való megkülönböztetése nem szolgálja a nők és a családok érdekeit". Nem világos, hogy az ideologikus nyelvezet és világnézeti kérdések kerülése, illetve az apolitikus megközelítés azt jelenti-e, hogy elzárkóznak az erőszak társadalmi környezetben és realitásban történő vizsgálatától, tehát attól, hogy felismerjék, ez az erőszak a nők és férfiak közötti rendszerszintű egyenlőtlenség terméke. Amennyiben igen, úgy sajnos semekkora elköteleződés nem lesz elég a problémával szembeni hatékony fellépéshez. A nők és gyerekek érdekeit a valós erőszak valós társadalmi beágyazottságának felismerése és az ennek megfelelő intézkedés szolgálja.

Szexizmus és homofóbia

Nagy vihart kavart Alexandria Ocasio-Cortez demokrata képviselő beszéde az Egyesült Államok képviselőházában. Ocasio-Cortez azután szólalt fel, hogy egy floridai republikánus képviselő, Ted Yoho “kibaszott kurvának” nevezte őt a Capitolium lépcsőjén. A képviselőnő elmondta, hogy Yoho beszólása nem érintette különösebben fájdalmasan, ugyanis sok nőhöz hasonlóan ő is hozzászokott a fentihez hasonló lealacsonyító megjegyzésekhez és a zaklatáshoz. Ted Yoho nem volt egyedül az incidens idején, vele volt egy másik képviselő, Roger Williams is, aki nem tett semmit, nem kérte számon a képviselőnőt lekurvázó férfit. Ocasio-Cortez szerint ez is azt bizonyítja, hogy nem egy egyedi incidensről van szó, hanem Yoho viselkedése a kultúránk része – nőket alázni és sértegetni nem jár következményekkel.

Bírósági döntés mondta ki, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma hátrányosan megkülönbözteti a Szivárványcsaládokért Alapítványt, amiért nem tünteti fel a szervezetet a családügyi honlapján. A helyzet hetekkel az ítélet után is változatlan, az LMBT-családok támogatásával foglalkozó alapítvány neve továbbra sem látható a csalad.hu információs honlapon.

Homoszexuális propaganda terjesztésével vádolnak egy oroszországi fagylaltgyárat, mivel az egyik termékük csomagolását szivárvány díszíti. A gyanús csomagolásra a hivatalos orosz női szakszervezet vezetője hívta fel Vlagyimir Putyin figyelmét. Jekaterina Lavkova szerint a szivárványos fagyi azért veszélyes, mert “a gyerekek, akik most megkedvelik ezt a fagyit, később elfogadóbbak lesznek az LMBT-mozgalom szivárvány zászlajával”.

Az Európai Bizottság visszavonta hat olyan lengyel település program-finanszírozását, amelyek korábban LMBT-mentesnek nyilvánították magukat – írja az Euronews.

Az érintett városok 5 és 25 ezer euró közötti EU-s pályázati forrástól esnek el az LMBT-közösséggel szembeni diszkrimináció miatt. Lengyelországban 2019 óra több mint 30 település és megye kiáltotta ki magát LMBT-mentes övezetnek, az érintett településekkel több nyugat-európai város is megszakította a testvérvárosi kapcsolatot.

Koronavírus

A koronavírus miatti korlátozások alatt több országban is megfigyelték, hogy visszaesett a koraszülések száma. A kutatók szerint a karantén alatt a terhes nőket kevesebb stressz érte – nem kellett például a munkahelyükre ingázniuk és több támogatást kaptak a családjuktól. Az otthon maradó kismamák továbbá kevesebb fertőzésnek voltak kitéve, és a légszenyezzettség is kevésbé terhelte a szervezetüket. A koraszülések számának legdrasztikusabb visszaesését Dániában és Írországban figyelték meg; a két ország kutatói most közösen tanulmányozzák a járvánnyal járó életmódváltás és a koraszülések változó tendenciái közötti kapcsolatot.

A karantén elhozta az amatőrpornó aranykorát – ennek okairól készített interjút Halász Sári pornóellenes aktivistával a Mérce. A cikkből kiderül, hogy megsokszorozódott a pornográf felvételeket árusító OnlyFans és a legnagyobb pornóoldalak forgalma is. Halász szerint a lehetséges okok között szerepel, hogy a járvány alatt rengetegen váltak munkanélkülivé, és sokan az amatőrpornót terjesztő weboldalakon keresztül próbálnak bevételhez jutni a válságban. A feltöltött pornográf tartalmak azonban soha nem tűnnek el a netről, a fogyasztók pedig egyre brutálisabb és embertelenebb felvételekre éheznek, így sok nő, aki arra kényszerül, hogy a saját magáról készített szexuális tartalmú fotókkal vagy videókkal keressen pénzt, méltatlan és veszélyes helyzetbe kerülhet.

Új szociológiai tanulmány született a dolgozó anyák helyzetéről a koronavírus-járvány alatt. A kutatásban olyan erdélyi és magyarországi nők vettek részt, akik a járvány alatt a partnerükkel együtt főállásban dolgoztak otthonról, és 2-14 év közötti gyerekeket nevelnek. A qubit.hu-n megjelent összefoglaló szerint az interjúkból kiderült, hogy az iskolák bezárása és a kijárási korlátozások miatt a nők jelentősen több háztartási és gyereknevelési munkával voltak kénytelenek megküzdeni, mint a járvány előtt. A férfiak életmódja ezalatt jellemzően nem sokat változott, a feladatok elosztása egyenlőtlen maradt: az otthoni oktatás menedzselése és a háztartás ellátása szinte teljes egészében az anyákra hárult. A megkérdezett nők közül sokan számoltak be arról, hogy a fizetett munkájukat csak este és éjszaka tudták végezni, mindez pedig a mentális egészségükre is negatív hatást gyakorolt. Többen panaszkodtak arra, hogy a megnövekedett teendőik miatt kevesebb idejük jutott önmagukra és az alvása, a kapcsolataik feszültebbé váltak, a bezártság és a bevonható segítség hiánya miatt pedig magányosnak érezték magukat.

Kultúra

Emlékművet állítanak a háborúkban megerőszakolt nőknek Budapesten. Az emlékmű megvalósítására kiírt nemzetközi pályázattal párhuzamosan előadás-sorozatokat és nemzetközi konferenciákat is tartanak majd a témával kapcsolatban. A projekthez kapcsolódóan létrehoztak egy honlapot, ahol személyes visszaemlékezések és források, valamint a nők ellen elkövetett háborús erőszakról szóló szakirodalom érhető el a téma megismeréséhez és feldolgozásához. A projekt megvalósításában részt vesz többek között Dr. Pető Andrea történész is, aki júliusban cikket írt a nőket ábrázoló köztéri szobrok és a női sors történelmi emlékezetének hiányáról.

Július 28-án elhunyt Gisèle Halimi tunéziai-francia feminista ügyvédnő. Halimi életéről és munkásságáról Antoni Rita emlékezett meg egy cikkben a 24.hu-n. Antoni az írásban felidézi, hogy részben Haliminek köszönhették a francia nők, hogy 1974-től – bizonyos feltételek mellett – legálissá vált az abortusz, miután az ügyvédnő megnyerte a pert, amit egy 17 éves, nehéz körülmények között élő, megerőszakolt lány ellen indítottak tiltott abortusz elvégzése miatt. 1980-ban szintén egy Halimi által megnyert per után kibővítették a nemi erőszak definícióját: a perben két leszbikus nőt képviselt, akiket három francia férfi támadott és kínzott meg. Halimi elérte, hogy az elkövetőket 4 és 6 év börtönbüntetéssel sújtsák, ezután pedig törvénymódosítás született az eljárások szigorítására.

“Öld meg a stricid” címmel közölt kritikát a Kieselbach Galéria honlapján elérhető, Weiler Péter képeit is bemutató karanténkiállításról Kiss Dóra. A szerző emlékeztet, hogy Weiler és a Fidesz-közeli Hernádi Zsolt állami támogatással alapította meg a fiatal lányok és gazdag férfiak összehozására specializálódott társkeresőt. A magát ellenzéki aktivistaként beállító “művész” 2017-ben a puncs.hu reklámozására plakátkampányt is indított, amelynek során Budapestet ellepték a nők (vagyis a puncs.hu világában sugar baby-k) tárgyiasítását és kihasználását hirdető plakátok – ezt idézik fel a Kieselbachban bemutatott, jellemzően Instagram-kompatibilis nőket ábrázoló művei. A kiállítást egyébként Nyáry Krisztián nyitotta meg, aki korábban elmondta, hogy nem érti, “miért kell áldozattá stilizálni azokat az „aranyásó” nőket és férfiakat, akiknek nem ételre, hanem Gucci táskára kell a gazdag bácsik és nénik pénze és befolyása”.

Augusztus 5-én felavatták a Brunszvik Júlia teret a budapesti Nap utca - Leonardo utca találkozásánál. Az Önkormányzat szerint “Fontos tartozás törlesztését kezdte meg ezzel Józsefváros, ahol a közel 150-ből eddig csak 7 közterület: a Blaha Lujza tér, a Ludovika tér, a Lujza utca, a Magdolna utca, Magyarok Nagyasszonya tér, a Mária utca és a Márkus Emília utca viselt női nevet”.

PATENT hírek

Az RTL klub vendége volt dr. Stummer Vera, a PATENT Egyesület jogásza és Horváth Éva, a NANE Egyesület aktivistája. A reggeli műsorban szó esett a #WomenEmpoweringWomen / #nokanokert kihívásról, a járvány alatti tapasztalatainkról és a hamarosan induló, fiataloknak szóló prevenciós programunkból, amelyre hamarosan megkezdjük a fiatal aktivisták toborzását a Facebookon és az Instagram-oldalunkon.

Új videósorozatot indítottunk a NANE Egyesülettel az Instagramon: a rövid videókban a két szervezet aktivistái a gyakorikerdesek.hu-ról válaszolnak meg kérdéseket. Az első két rész a Facebookon is elérhető (itt és itt), az Instagramon pedig minden héten a videók témájához kapcsolódó, interaktív posztokat is láthattok.

Július 7-én részt vettünk az Igazságügyi Minisztérium Családjogi Civil Munkacsoportjának ülésén, ahol a Családjogi Szakértői Munkacsoport által összeállított munkaanyag volt a legfőbb téma. Egyelőre nem világos, hogy mi lesz a folyamat hozadéka a bántalmazott nők számára, de reméljük, lesz ilyen.

A sütik megkönnyítik a weblodal használatát. Szolgáltatásaink használatával Ön engedélyezi számunkra, hogy sütiket használjunk.
Részletek Ok