Néma Tanúk 2019: Dr. Spronz Júlia beszéde

Néma Tanúk 2019: Dr. Spronz Júlia beszéde

November 23.-án szombaton, az idei 16 Akciónap A Nők Elleni Erőszak Ellen nyitóeseményén a PATENT Egyesület nevében dr. Spronz Júlia mondott beszédet.


Mint mostanra talán már kiderült, az idei 16 Akciónap sorozat központi témája a gyerekbántalmazás. Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy kerül a nők elleni erőszakkal szembeni fellépést sürgető kampányba a gyerekek ügye. Valójában a két jelenség ezer szállal kapcsolódik össze. Ahogy mi fogalmazunk: a gyerekbántalmazás a nők elleni erőszak egy formája. A különköltözést követően ugyanis, amikor a bántalmazónak megszűnik a közvetlen hozzáférése a felnőtt áldozatához, a nő feletti hatalomgyakorlásának egyik legfőbb eszköze a gyerek. Ez persze nem azt jelenti, hogy a korábban a feleségét verő férfi utóbb a gyerekeit kezdi ütlegelni. Ennél lényegesen cizelláltabb megnyilvánulási formákkal találkozunk, gyakran a rendszerbe beágyazottan.

Ha végighaladunk egy bántalmazó kapcsolatba születő gyerek életútján, rengeteg tipikus visszaélési pontot lehet azonosítani.

Már-már közhelyszámba megy, hogy gyakran a partner elleni fizikai erőszak a terhességgel veszi kezdetét. Amellett, hogy a magzatot körülvevő lény testi-lelki jólléte alapvetően befolyásolja a születendő kisbaba későbbi fejlődését, az esetek mintegy 10 %-ában az abúzus vetélést, vagyis a magzat halálát okozza. Amint azt tudjuk, a párkapcsolati erőszak mozgatórugója a nő feletti kontroll megszerzése, fenntartása vagy elvesztésének megtorlása, többek közt a szexualitás, reprodukció terén. Ebből egyenesen következik a kényszerterhességek vagy kényszerabortuszok fokozott jelenléte ezekben a kapcsolatokban. Hogy éppen melyiket választja az elkövető, azt pusztán az határozza meg, hogy a nő mit szeretne: ha gyereket, akkor rákényszeríti az abortuszra, ha mindent csak gyereket nem, akkor nem engedi elvetetni a magzatot.

A kisbaba-korban – amikor egy nő a leginkább pozitív megerősítésre, támogatásra szorul az új élethelyzetében és a hormonális változások miatt is – a partner elleni erőszak fokozatának feltekerésével operálnak a bántalmazók. A szülői alkalmatlanság sugalmazása már ebben a korszakban megkezdődik, aminek jó táptalaja az újdonsült anyák amúgy is meglévő érzékenysége és bizonytalansága. A lelki gyötrés gyakorta eredményezi a szoptatás ellehetetlenítését, mely még jobban erősíti az anyákban a partner által elhitetett alkalmatlanság érzetet. Gyakran hallunk olyan esetekről is, amikor az anyát kezében a kisbabával ütlegeli az apa. Nyilván nem kell magyarázni, hogy az ilyen behatások meglehetősen károsak a baba személyiségfejlődésére. Nincs olyan ügy, amikor egy bántalmazó a kisbabával menekülő bántalmazott nővel szemben nem játssza ki a „szülés utáni depresszió”-kártyát, ezzel lesöpörve a nő észlelését a valóságról. A bántalmazott nő elmebetegnek, őrültnek, pszichiátriai betegnek titulálása egyébiránt is egyik kedvelt támadási stratégiája a partnerkapcsolati erőszak elkövetőinek. Ehhez az életszakaszhoz tartozik még az is, amikor a szoptatást, a hordozást, a kötődő nevelést a férfi valami kóros magához kötésként, gyereknevelési deficitként tálalja a laikus és szakmai külvilág felé, sajnos igen sikeresen.

Kisgyerekként a bántalmazó szülővel rendelkező gyerekek nagy százaléka már tünetel. Mégis, az általános tapasztalat az, hogy a figyelemzavar, a magatartási problémák mögött szinte sosem jelenik meg a családon belüli erőszak, a legtriviálisabb poszttraumás stressz zavar is sokkal nagyobb valószínűséggel kap „gyermekkori emocionális zavar”, „reaktív kötődési rendellenesség”, „autizmus spektrumzavar” diagnózist és/vagy SNI besorolást. Ugye látjuk, ahogy a probléma valódi forrása láthatatlanná válik és áttevődik a felelősség a bántalmazás elszenvedőire: az anyára és a gyerekre?

Az egész gyerekkorra jellemzően, családok tömegei sínylődnek évekig, évtizedekig a kényszerláthatás terhe alatt. Arra az anyára, aki a különélő apa ellen kézzel-lábbal tiltakozó gyerekét nem szolgáltatja ki a bántalmazónak, könyörtelenül lecsap az igazságszolgáltatás szigora. Először jönnek a bírságok, ezres, százezres, majd akár milliós nagyságrendben, majd a büntetőeljárás „kiskorúval való kapcsolattartás akadályozása”, esetleg „kiskorú veszélyeztetése” miatt. Ugye követjük? Bizony, továbbra sem a bántalmazó az üldözés céltáblája, hanem a bántalmazott. Ő az, akit a megalázó rabosítási procedúrának vetnek alá, aki a felfüggesztett szabadságvesztés büntetést és a bűnügyi költségviselést kapja. És végül, a kényszerláthatás egyenes következménye a gyerekek áthelyezése a bántalmazó szülőhöz, hiszen a kapcsolattartás nem biztosítása olyan súlyos nevelési alkalmatlansági tényező, mely minden körülmények között indokolja a gyerekek kiemelését az őket szerető közegből. Hatványozottan működik ez a jól intézményesült folyamat a szexuálisan bántalmazott gyerekek esetén. Ezek az ügyek még mindig nagy arányban zárulnak eredménytelenül, elsősorban a büntető igazságszolgáltatás alkalmatlansága miatt. Így lesz a szexuális visszaélésből hamis vád, s ezzel áldozatból elkövető. Ismét.

Bántalmazó apák egyik legkedveltebb fegyvere a gyerek feletti szülői felügyeleti jog megszerzésére irányuló per megindítása. Ez az, amit régebben gyerekelhelyezésnek hívtak. Még akkor is, ha semmi esélye megnyerni a pert, önmagában az ezzel okozott stressz, szorongás, zsigeri félelem és az ehhez csapódó tetemes perköltség egyértelműen megéri egy bántalmazónak. Ne gondoljuk azonban, hogy ezek az eljárások eleve kudarcra vannak ítélve! Már a kétezres évek közepe óta – kutatással alátámasztva - tudjuk, hogy a „bíróság mindig az anyának ítéli a gyereket” tételmondat nem igaz. Már ekkor kiderült, hogy a 90%-os arány csak azokban az esetekben állja meg a helyét, amikor a szülők közös megegyezése alapján neveli tovább az anya a gyerekeket. Amikor viszont mindkét fél magának követeli a jogot, úgy a bíróság közel ugyanolyan arányban ítél apának, mint anyának. Ugyan az elmúlt évekből nem ismerünk erre vonatkozó felmérést, a jogsegély-tapasztalatunk azt mutatja, hogy azóta még ennél is magasabbra nőtt a felügyeleti jogot szerző apák aránya. Mellyel önmagában nincs gond, azonban, ha ezeket az ügyeket közelről megvizsgáljuk, úgy a legtöbb esetben kiderül, hogy bántalmazó jegyeket mutat az apa viselkedése, aki a külvilág előtt sokszor a „gyermekeiért küzdő édesapa” pózában tetszeleg.

Nagyobb gyerekek esetében jól működő bántalmazó stratégia a gyerekek megvásárlása. Nem csak a legújabb kütyü, olaszországi síelés, karibi nyaralás és egyéb nyilvános jótékonykodások teszik meg a magukét, de az is a „cukros bácsi” módszer részét képezi, ha a kapcsolattartásokon a gyereknek mindent szabad, nincsenek szabályok, korlátok, s ezáltal jelentősen elnehezül a gyereket nevelő szülő dolga, akinek mindezeket muszáj tartania, hogy a gyereke a mindennapokban működőképes legyen. Ezt hívjuk „házisárkányosításnak”. Sokan visszaszámolnak gyermekük tizennegyedik születésnapjáig, mondván, akkor megtagadhatja a nem kívánatos láthatást. Hát ez sem jön be sokszor. Ugyanis, ha bölcs igazságügyi pszichológus szakértők megállapítják, akár közvetve is, a befolyásolást, ugrott a szabad véleménnyilvánítás, s vele együtt a mentesülés is a kapcsolattartás alól.

S ha esetleg fellélegeznének csemetéjük 18. születésnapján, hát ne tegyék! Az újabb támadási hullámot a gyermektartás megszüntetése iránti per megindításának lehetősége biztosítja az érdemtelen nagykorú gyerek tekintetében. Mert ha már tartja a markát, akkor ne fanyalogjon az a kölyök!

***

S aki az előzőekben ismertetett összefüggéseket figyelmen kívül hagyja, az egész egyszerűen nem végzi jól a munkáját.

Nem lehet ugyanis gyerekeket hatékonyan védeni anélkül, hogy azonosítanánk és elkülönítenénk a bántalmazó és a védekező szülőt, és a gyereket az őt óvó szülővel egy egységként kezelnénk. Ha van nem bántalmazó szülő, senki sem veheti át azt a jogát, hogy ő tudja legjobban, mi az érdeke a gyerekének és ő képviselje azt. Ha van bántalmazó szülő, senki sem védheti meg tőle a családtagokat a gyerek kiemelésével, hanem csakis az erőszaktevő eltávolításával. A családon belüli erőszakkal érintett ügyekben senki sem kötelezheti a feleket mediáción, békítésen, párterápián vagy családi csoportkonferencián való részvételre.

És aki mindezek ellenére mégis így tesz, az cserben hagyja nem csak a nőket, de azokat a gyerekeket is, akiknek a védelmében állítólag fel akar lépni.


[Spronz Júlia beszédét teljes egészében közöltük - az eseményen felolvasott verzióból időszűke miatt több bekezdés is kihgyásra került.]

Az eseményről élőben közvetített a Mérce: IDE KATTINVA a teljes esemény visszanézhető, beleértve ezt és a többi beszédet is.

A sütik megkönnyítik a weblodal használatát. Szolgáltatásaink használatával Ön engedélyezi számunkra, hogy sütiket használjunk.
Részletek Ok