Heti hírszüret 22.06.2019.-29.06.2019

Heti hírszüret 22.06.2019.-29.06.2019

Észhez tért a spanyol legfelsőbb bíróság, és 15 évre ítélte a magukat “Farkasfalkának” nevező öt férfit, akik 2016-ban a pamplonai bikafuttatáson csoportosan megerőszakoltak egy 18 éves nőt. 

A bántalmazó apját anyja és testvére védelméből leszúró 13 éves galgahévízi lány bátya nyilatkozott az Origónak. Elmondása szerint az apa évek óta “az egész családot rettegésben tartotta”. A cikkben nyilatkozó pszichológus helyzetértékelését kijavítva fontos megjegyezni, hogy a bántalmazó magatartás nem mentális zavar vagy betegség eredménye, hanem tudatos viselkedés, ami épp azt célozza, amit elér: hatalmat gyakorolni a bántalmazottak felett, a rettegés és az erőszak eszközével érvényesíteni a bántalmazó akaratát és érdekeit. Ahogy az érintett fiú is megjegyzi: a bántalmazó tökéletesen képes a normális viselkedésre, a társadalmi szabályok betartására másokkal szemben. Ezeket otthon nem azért nem tartja be, mert nem képes uralkodni magán, hanem azért, mert a családtagjain uralkodni akar. 
Míg a kislány esetében nagyobb a megértés, a bántalmazott nők hasonló önvédelem-gyakorlása jellemzően súlyos büntetést és negatív visszhangot von maga után

Ezen a héten lett volna öt éves Ádám, akit bántalmazó apja 2015-ben, féléves korában ölt meg: korábbi, a hatóságok által komolyan nem vett fenyegetőzését beváltva a férfi kidobta a gyereket negyedik emeletről. Az anya, Seres Barbara azóta minden évben emléksétát szervez Angyalhír címmel fia emlékére, felhívva a figyelmet a családon belüli erőszakra.

Gurmai Zita (MSZP) kérdésére, hogy hogy áll a családon belüli erőszak áldozatainak védelmét célzó Isztambuli Egyezmény ratifikációja, hétfőn a kormány azt válaszolta, az állam már mindent megtesz a nők és a gyerekek védelméért. A mi tapasztalatunk nem ezt mutatja, és továbbra is várjuk az aláírásokat a Egyezmény gyakorlatba ültetését sürgető petíciónk támogatására.

A köztéri szexuális zaklatás új formája jelent meg Budapesten: egy férfi ondót fecskendezett egy nőre a 4-6-os villamoson. A nyálcsorgató bámulás, maszturbálás, beszólogatás, nyomulás, beszorítás, taperolás, követés és egyéb ismert zaklatási stratégiák mellett most már random férfiak ejakulátumától is tarthatunk a közterek s a tömegközlekedés használata folyamán.

Bezárt a DeepNude app, amivel zsarolásra nagyszerűen alkalmas, hamis meztelen képeket lehetett gyártani nőkről. A gyártó felismerte, hogy nem tudják kiküszöbölni, hogy rengeteg felhasználójuk közül sokan visszaéljenek az appal készített képekkel; tweetjük szerint “a világ még nem áll készen a DeepNude-ra”. Szerintünk ha készen áll majd rá a világ, azt onnan fogjuk tudni, hogy senki nem töltene le egy ilyen appot, és hogy nem csak egy, nők ellen felhasználható, nőket szexuálisan tárgyiasító appal lesz kevesebb a piacon, hanem megszűnik minden ilyen alkalmazás piaca.

Az utóbbi években több, mint 18 millióra nőtt az online gyerekpornó és webcam szexipar gyerekáldozatainak száma (CNN, angol nyelvű). Az áldozatok túlnyomó többségben ázsiai kislányok, a legtöbb gyereket a Fülöp-szigeteken prostituálták a nyugati férfiközönség táv-kiszolgálására. 

A PATENT Egyesület ifjúsági szexuális felvilágosítást célzó projektjéről írt a 24.hu. Július 12.-én tartjuk következő képzésünket olyan tanároknak, akik a pornó-kultúra és a szexuális erőszak káros hatásait látva szeretnék a rájuk bízott gyerekeket hozzásegíteni, hogy inkább egyenlőségen és kölcsönösségen alapuló szexualitást tudjanak kialakítani. 

Nagy port kavart, hogy Márki-Zay Péter, a Hódmezővásárhelyen győzedelmeskedő független politikus egy családi magazin c. rádióműsorban támogatóan nyilatkozott a fizikai erőszak alkalmazásáról a gyereknevelésben. Ugyan az ököllel ütés-verést nem szorgalmazza, a nyilatkozat alapján a politikus úgy gondolja, fegyelmezési céllal gyereket pofozni, rángatni, szorongatni nem hogy lehet, de van, hogy egyenesen szükséges. A nagy felhördülést követően Márki-Zay egy Facebook poszttal igyekezett finomítani, ami nem sikerült. Ebben megint hangsúlyozta, hogy nem a gyerekbántalmazást védi és alkalmazza, mert az a komolyabb verés amit ő sem támogat ám, hanem az enyhébb testi fenyítést nevelési értelemben, és a pápától Vekerdy Tamásig bezárólag sokan egyetértenek vele, hogy az belefér. (A posztból az is kiderült, hogy a politikus elvi alapon ellenzi az abortuszt, de a negatív társadalmi hatás kockázata miatt nem tiltatná be.) 

A sztorira persze lecsapott mindenki, beleértve a kormánypárti médiát is, pedig egy dolog stimmel Márki-Zay bejegyzésében: hogy a teljes politikai spektrumon és a magyar társadalom minden szegmensében nagy arányban vannak olyan szülők, akik fizikai erőszakot alkalmaznak a gyerekük ellen. Márki-Zay szidalmazóinak jelentős része tehát képmutató módon hőzöngött a fentieken, és valóban kettős mérce került alkalmazásra. A politikus álláspontjával szemben azonban a gyerekek elleni erőszak enyhébb és brutálisabb formáinak széleskörű elterjedtsége nem teszi azt elfogadhatóbbá, a betartatás megkönnyítése végett enyhébben szabályozandóvá. A gyerekek elleni mindennemű erőszak, akár 8 napon túl gyógyuló fizikai sérülést okoz, akár nem, akár kormánypárti, független, vagy baloldali, akár politikus, akár civil szülő követi el, megengedhetetlen. Bizony lehet gyereket nevelni anélkül is, hogy a szülő visszaélne a fizikai fölényével, a gyerek feletti hatalmával, és a gyerek félelmével. 

Megjelent egy összefoglalás/recenzió magyarul Kate Manne (feminista filozófus) nőgyűlölet fogalmát tárgyaló könyvéről, Réz Anna klaviatúrájából. 

Rendkívüli ítéletet hozott egy argentin bíróság egy válóperben: a férjnek ki kell fizetnie felesége 27 évnyi gondoskodó- és házimunkáját, miután a nő diplomáját és szakmai életét félretéve teljes házasságuk alatt, válásukig a férfi előrehaladását szolgálta. A bíróság így segítette elő, hogy a nőnek ne a nulláról kelljen kezdenie, míg a volt férj a nő áldozatos munkája által lehetővé tett szakmai előmenetel és vagyon előnyeit élvezheti. 

Megan Rapinoe, az USA női futball-válogatottjának sztárja, aki rendszeresen kiáll az afro-amerikai kisebbség és a szexuális kisebbségek jogaiért, és egyébként maga is leszbikus, bravúros szereplése után megragadta az alkalmat, hogy emlékeztesse Trumpot: leszbikusok és melegek nélkül nem lehet bajnokságot nyerni.

A sütik megkönnyítik a weblodal használatát. Szolgáltatásaink használatával Ön engedélyezi számunkra, hogy sütiket használjunk.
Részletek Ok