Az intézmények és a közpolitika szintjén az alábbi főbb, aggodalomra okot adó kérdések merülnek fel:  


1.1 A társadalmi nemek kérdésével hosszabb ideje foglalkozó munkatársak menesztése a nők és férfiak társadalmi egyenlőségéért felelős kormányzati intézményből; a nők és férfiak közti társadalmi egyenlőség ügyének ‘lefokozása’ a legutóbbi választások után

Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium 2005 folyamán gyakorlatilag teljes mértékben lecserélte a nők és férfiak társadalmi egyenlőségéért felelős kormányzati szerv, az akkori Nők és Férfiak Társadami Egyenlősége Főosztály munkatársait. A 2006-os választások óta a nők és férfiak társadalmi egyenlőségéért felelős kormányzati egység a Szociális és Munkaügyi Minisztériumhoz tartozik. Az új minisztériumi struktúrában Esélyegyenlőségi Főosztályt hoztak létre. Ezzel párhuzamosan a nők és férfiak társadalmi egyenlőségéért felelős kormányzati szervet a hierarchia egy, a korábbihoz képest alacsonyabb szintjére helyezték: az Esélyegyenlőségi Főosztályon belül Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Osztályként működik. Ezzel szemben főosztályi szintű képviselete van a romaügynek és a fogyatékossággal élők ügyének.


1.2 A társadalmi nemek kérdéskörének képviselete a törvényhozó és egyéb állami szervekben

Megjegyzendő, hogy 2002 és 2006 között a női jogokkal foglalkozó parlamenti bizottság illetve albizottság nem működött. A korábbi, nők jogaival foglalkozó vegyes albizottság megszűnt; de még formális fennállása során sem végzett semmi olyan, a társadalmi nemek témakörébe tartozó érdemi tevékenységet, amelyről a nagyközönség, vagy akár csak a női jogokkal foglalkozó civil szervezetek értesültek volna.

A két legfontosabb országos hatókörű, a nők elleni diszkriminációval kapcsolatos esetek felülvizsgálatában kompetens emberi jogi szerv, az Állampolgári Jogok Oszággyűlési Biztosának Hivatala és az Egyenlő Bánásmód Hatóság nem rendelkezik kijelölt munkatárssal a nemi hovatartozáson alapuló diszkriminációs esetek kivizsgálására; e diszkrimináció-fajtáról az eljáró hatósági ügyintézők számára képzési programokat sem szerveznek.     


1.3 A nők és férfiak társadalmi egyenlőségét célzó átfogó közpolitikai intézkedések és a gender mainstreaming érvényesítésének hiánya

Közel tíz éve annak, hogy a korábbi, 1997-ben elfogadott és 1998-as végrehajtási határidőt kijelölő Cselekvési Program helyébe a nők társadalmi helyzetét előmozdító új Nemzeti Cselekvési Program elfogadása aktuálissá vált, ám ez mind a mai napig nem került kidolgozásra. A gyakorlatban csak néhány, a korábbi Cselekvési Programban szereplő kisebb léptékű, komolyabb változások eléréséhez elégtelen feladatot valósítottak meg.     
Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény előírta a Köztársasági Esélyegyenlőségi Program kidolgozását. Ebből mindössze néhány kezdeti előzetes terv és elgondolás fogalmazódott meg; a Program évekig nem került elfogadásra. Ráadásul a törvény 2006-ban elfogadott módosításával a jogalkotó egyszerűen hatályon kívül helyezte a Köztársasági Esélyegyenlőségi Programra vonatkozó rendelkezéseket. A civil szervezeteket nem tájékoztatták előre a törvény e szakaszainak hatályon kívül helyezésére vonatkozó jogalkotói szándékról.

Elsősorban az EU-tagsággal járó elvárásoknak köszönhető, hogy a gender mainstreaming stratégia alkalmazásának fontossága megjelent a közpolitikai dokumentumokban és diskurzusban. A gyakorlatban azonban néhány intézkedéstől és projekttől eltekintve a fogalmat nem sikerült intézményesen megérteni és érvényesíteni. Még azokban a dokumentumokban is hiányoznak a hatékony érvényesítést célzó eszközök és módszerek, s e tekintetben szakmailag igen gyengének is bizonyulnak, amelyek pedig – mint például az EU-s folyamatok keretei között készült program-dokumentumok – hangsúlyozottan hivatkoznak a gender mainstreaming stratégiára.   

1.4 Nem-semleges megfogalmazások a jogalkotásban

A témában megtett néhány pozitív jogi lépés is főként a nők és férfiak társadalmi egyenlőségét célzó    EU-s irányelvek átültetésére vonatkozó jogharmonizációs kötelezettségnek köszönhető. Azonban a jogalkotók még ezekben az esetekben is formális, technikai harmonizációra törekszenek, az irányelvek valódi célját és szellemét nem követve. Gyakori érv, hogy az általános, a nemek szempontjából semleges szabályozás elegendő a társadalmi nemek kérdéskörének kezelésére, és megfelelő védelmet biztosít a nők számára is.


1.5 A kormányzat ellentmondásos viszonyulása a női jogokkal foglalkozó civil szervezetekhez

Az előző kormányzati ciklus (2002-2006) legnagyobb részében a Nőképviseleti Tanács (az 1999-ben, egy kormányhatározattal alapított, civil szervezeti képviselőkből, kijelölt kormányzati tisztviselőkből és független szakértőkből álló konzultatív testület) egyáltalán nem ülésezett. A ciklus vége felé a Tanácsot az akkori illetékes miniszter a civil szektor autonómiájának megsértésével hívta össze. A miniszter ugyanis figyelmen kívül hagyva a kormányhatározat azon rendelkezését, mely szerint a civil szervezetek maguk választják a képviselőjüket a Tanácsba, maga választotta ki a civil szervezeti delegáltakat. A civil szervezetek sérelmezték ezt az eljárást. Az új kormány nagyobb hajlandóságot mutatott a Tanács összehívására, de az összehívás módját illetően hasonlóképpen járt el. A civil szervezetek jelenleg igen nehéz helyzetben vannak. Választaniuk kell: komolyan véve a miniszter által a társadalmi nemek egyenlőségével kapcsolatos kérdésekben hangoztatott szándékokat, eltekinthetnek attól, hogy ebben az eljárásban nem tartják tiszteletben autonómiájukat; vagy pedig ragaszkodva jogaikhoz felhagyhatnak a részvétellel, azt kockáztatva hogy a Tanács elveszíti a lendületét, és elakad az egyébként fontos fejlődés. Meglátásunk szerint a fentiek a női jogokkal foglalkozó civil szervezetek tiszteletének hiányát mutatják.


1.6 A CEDAW Bizottság előző kormányzati jelentés nyomán kiadott ajánlásai végrehajtásának elmulasztása és a magyar egyéni panaszos eljárásokban hozott bizottsági döntések figyelmen kívül hagyása

A Bizottságnak a IV. és V. Összevont Kormányzati Jelentés kapcsán tett ajánlásai többségét ezidáig egyik kormánynak sem sikerült teljesítenie. A VI. Kormányzati Jelentés a CEDAW Bizottság előző Záró megjegyzéseiben felvetett kérdései közül többre nem is reagált. A CEDAW Bizottság előtt a T. A. ügyben folyó panaszos eljárás során a Magyar Köztársaság Kormánya a Bizottság általános – a családon belüli erőszakkal kapcsolatos állami fellépés elősegítésére irányuló – és speciális – az érintett áldozat egyéni helyzetének javítását szolgáló – ajánlásait egyaránt figyelmen kívül hagyta. Minden jel arra mutat, hogy a magyar kormány nem vette, nem veszi komolyan ezt a történelmi jelentőségű eljárást és döntést.


1.7 A jogi szabályozás gyengesége, a hatékony eljárások hiánya a női jogok speciális területein

Amint Árnyékjelentésünkben rá fogunk mutatni, még a főként az utóbbi két évben megtett fontos előrelépések is – olyan speciális területekre gondolunk itt, mint például a társadalmi nemek kérdésével kapcsolatos tudatosság növelése az oktatásban vagy a családon belüli erőszakkal szembeni fellépés – éppen a társadalmi nemekre vonatkozó konzisztens politika hiányát mutatják. Nyilvánvaló, hogy szórványos és felszínes kezdeményezések és intézkedések nem vezethetnek alapvető változásokhoz. A női jogok kérdésére fordított pénzügyi erőforrások korlátozott mértékéből pedig nem nehéz az elkötelezettség hiányára következtetni. A munka világán kívül eső területek – egészség, erőszak (a szexuális zaklatástól a családon belüli erőszakon keresztül a prostitúcióig és nőkereskedelemig), nemi sztereotípiák, reproduktív jogok – többnyire egyáltalán nem kapnak figyelmet. Ha mégis, akkor alkalmilag, összefüggéseiből kiragadva és nem a nők emberi jogainak hatékonyabb érvényesülését szolgáló átfogó politika által vezérelve kerülnek tárgyalásra.


1.8 A CEDAW Egyezmény mint jogforrás alkalmazásának hiánya

Ismereteink szerint a CEDAW Egyezményre, illetve a Bizottság T.A. kontra Magyarország ügyben hozott döntésére mindössze néhány esetben hivatkoztak a magyar bíróságok előtt (és akkor sem a bírák vagy az ügyészek, hanem a felek). A jelek szerint a bírák nem ismerik behatóbban az Egyezményt, amelynek alkalmazását tovább bonyolítja, hogy a magyar bíróságok egyébként is tartózkodnak az Alkotmány mint emberi jogi dokumentum közvetlen értelmezésétől (ez, mint tudjuk, az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik), következésképp a nemzetközi dokumentumokra történő hivatkozástól is elzárkóznak. Különösen nehéz tehát a magyar bíróságok előtt az Egyezményre érvelést alapítani.


A fenti kritikus pontokat figyelembe véve a kormányzat számára az alábbi ajánlásokat tesszük:

• emelje a nők és férfiak társadalmi egyenlőségéért felelős kormányzati szervet olyan intézményes szintre, amely hatáskört biztosít számára a nők és férfiak társadalmi egyenlőségét célzó politika formálására, befolyásolására és végrehajtására; s egyben lássa is el a szervezetet megfelelő emberi és pénzügyi erőforrásokkal;

• késedelem nélkül és teljes terjedelemben hajtsa végre a CEDAW Bizottság 2002-ben Magyarország IV. és V. Kormányzati Jelentésének vizsgálata kapcsán megfogalmazott ajánlásait; továbbá a T.A. kontra Magyarország ügyben a Bizottság 2005-ben megfogalmazott általános és speciális ajánlásait.
  

 

Lásd a 2006. évi CIV törvényt az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény módosításáról.

Az Európai Bizottság maga is rámutatott e hiányosságra egy jelentésében a társadalmi befogadásról szóló magyar nemzeti akcióterv kapcsán. Lásd: Európai Bizottság: Report on social inclusion 2005 – An analysis of the National Action Plans on Social Inclusions (2004-2006), submitted by the 10 new Member States. (Jelentés a társadalmi összetartozásról 2005 – a tíz új tagállam társadami befogadásról szóló,a 2004 és 2006 közötti időszakra vonatkozó nemzeti cselekvési tervének vizsgálata) (online) Luxembourg 2005, Office for Official Publications of the European Communities, p. 147.





A jelentés elkészülését támogatta a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány (OSI)